Sziasztok,
az első emlékem a Forma 1-ről tulajdonképpen egyenlő Schumacherrel, és azzal, hogy milyen jókat aludt a család a drága Knézy Jenő bácsi közvetítései alatt. Viccet félre téve, inkább azzal kezdeném, hogy az idei szezont miként várom, a későbbi posztokból úgyis ki fog derülni, hogy mi a vélemény a múlt eseményeiről.
Mindenekelőtt szeretném ha Schumacher minél szebb eredményeket érne el, így természetesen a Mercedes az egyik favorit.
Vettel győzelmeinek, címeinek is tiszta szívvel tudok örülni. Vitán felül áll, hogy mekkora tehetség, emelett nagyon szimpatikus is. Ugyanakkor a Redbullnak, mint csapatnak nem nagyon tudok szurkolni a Webber miatt, ő inkább negatív érzelmeket vált ki belőlem.
Ha már negatív érzelmek.. Itt van ez a mclaren nevű csapat, egy ideje ugye a nagyszerű Hamilton, Button párossal. Az ő kiesésük, ütközésük egyszerűen örömet okoz. A miértekről később.
Sajnos már a Ferrarinak sem tudok szurkolni, ez egyértelműen Alonso hibája, az "angyalarcú" Fernandotól feláll a szőr a hátamon. Szegény Massa meg a balesete óta jobb lenne ha inkább bevásárlókocsit vezetne, abból nem lenne ennyi bosszúság.
És visszatért Raikönnen. Őszintén kívánom neki, hogy a lehető legjobban sikerüljön neki a visszatérése. Ő az, aki bármikor bemutatja a középső újját bárkinek, ha épp nem tetszik neki valami. "Ahhoz, hogy a saját életed éld, azt kell tenned, hogy nem foglalkozol azzal, amit mások mondanak rólad."
A többiekről később,
Mindenkinek jó szurkolást az idei szezonhoz!
Utolsó kommentek